Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A szürke 50 árnyalata

2013.05.12. 11:10

Igen olvasom, de kurva nagy csalódás. Azt gondoltam, végre egy könyv, ami nagyon nekem való, faszt. Karácsonyra meg a szülinapomra megvetettem magamnak két kötetet, de akció keretein belül, megkaptam a harmadikat is ingyen. Az első kötetet faltam, ittam minden szavát, bólogattam, helyeseltem, h igen ez kell egy nőnek, egy ilyen pasi, aki ennyire odavan érte és igazán férfiasan irányítgatja, illetve maximálisan kielégíti. Abból is látszik mennyire nem köt le a második kötet, hogy május van és még csak a második kötet háromnegyedénél tartok. Már unalmas benne minden szexjelenet és gyengének érzem a karakterek megformálását is. Meg kellett volna állni egy könyvnél, az épp elég volt úgy, ahogy. Soha többé nem veszek előre többkötetes könyvből eleve többet, először csak az elsőt és ha tetszik, akkor a folytatást.

szürke.png

Persze értem én, h miért nevezik mami-pornónak és miért lett akkora sikere a világban. A nők borzasztóan ki vannak éhezve a férfias pasasokra. Rohadt nagy hiány van belőlük. Van olyan pasi, aki a munkája, kis farka, vagy szar külseje miatt, de olyan anyámasszony katonája, semmi önbecsülésük, semmi karizmájuk (és karizmuk). Szar az egész, ahogy én mondanám a férfiak CSIRKÉK!

csirke.jpg

Ezért is vonz annyira, hogy DOM-om legyen, mert ő legalább valamilyen, mellette módom lenne önfegyelmet gyakorolni.

tumblr_l1i1034b6t1qb06k0o1_500.jpg

Visszatérve a könyvre, amikor nagymamám klozetjéről loptam a Júliákat, Románákat tinikoromban, alig vártam, hogy a 9.fejezethez (10.-11-fejezetesek voltak általában) érjek a szexjelenethez, amikor is "...a borostás, férfias, izmos cowboy, Jack, magához vonta, a talpig kosztümben farmra kocsikázó riporternőt, Lanát és annak akarata ellenére, megcsókolta. Eleinte a lány ellenkezett, de később az ellenállása, alábbhagyott és engedett a férfias, vad, erőnek. Jack egyetlen mozdulattal letépte Lana csipkés fekete tangáját és mélyen beléhatolt hatalmas péniszével, együtt sodródtak a vágy hullámain, míg mindketten el nem érték az orgazmus hetedik mennyországát blá blá blá..."

50shades.jpg

Na szóval a szürke 50 árnyalatában, minden második oldalon kúrnak, el tudjátok képzelni, h ez mennyire unalmas? Ráadásul Chritian Grey minden alkalommal olyan csodálatosan írtó szexi és Anastasia Steel is a leggyönyörűbb nő a világon...nyenyenye..unalmas...

Erre a zenére is kúrnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://blogella.blog.hu/api/trackback/id/tr145285186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása